Nagyjából minden külpolitikai hírcsatornát az ukrajnai események foglalnak el. A legfőbb kérdés, hogy polgárháborúba sodródik-e a hazánkkal szomszédos hatalom, vagy pedig sikerül megfékezni az erőszakot, és a békés rendezés útjára lépni. A kiutat Budapestről nézve az előre hozott parlamenti- és elnökválasztás jelentené, azonban a fennálló hatalom számára teljesen érthető, hogy ebbe nem vág bele. Mi is ennek az oka?
2004 óta Ukrajna gyakorlatilag mindenki számára jól láthatóan kettészakadt. Az azóta megtartott voksolásokon az Európai Unióval szorosabb szövetséget kötő erők az ország nyugati, míg az orosz-barát erők a keleti részeken élveznek nagyon magas támogatottságot. Keleti szomszédunkban egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy megyében valamelyik politikai erő megszerzi a szavazatok több mint 90 százalékát. A hatalomváltások általában akkor következnek be, ha az ország valamelyik részén domináló támogatottsággal rendelkező megyéjében alacsonyabb a részvétel, mint az ellentétes tábort támogató részeken. Így tudott Viktor Janukovics 2010-ben diadalmaskodni, mivel a nyugati megyékben meglehetősen nagy volt a csalódottság a korábbi EU-párti kurzussal, amely egyébként szintén nem tudott megoldást kínálni a súlyos problémákra, és csak az IMF-hitel segítségével menekült meg Ukrajna a totális csődtől.
A választások mindenképpen óriási kockázatot jelentenek a Janukovics-rezsimnek, mivel például a keleti területeken a 2012-es parlamenti választásokon jelentősen visszaesett a támogatottsága, és a folyamatosan nehéz gazdasági helyzet nem valószínű, hogy mozgósító lesz a kormánypárti szavazók számára. Az ellenzék azonban azonkívül, hogy az EU-hoz közeledne mást nem nagyon ígér, így abban az esetben, ha mégis választhatnának az ukránok, akkor a jobbközép pártok sikere csak időleges megoldás lenne.
A megoldás geopolitikai szemüvegen át nézve azt hozhatna, hogyha a nyugati hatalmak, főként az Egyesült Államok, és az Európai Unió a szóvirágok helyett valódi gazdasági támogatást is ígérne. Az teljesen biztos, hogy egyelőre semmilyen versenyképes alternatíva nincsen az orosz ajánlattal szemben az ukrán vezetés asztalán. A Nyugat míg a saját belső válságával foglalkozik, addig az orosz politikának nagyon jó esélye van arra, hogy ezen elhagyott pufferzónákba bevonuljon. Mind az USÁ-nak, mind az EU-nak újra kell fogalmaznia a külpolitikáját, főleg azon területek irányába, amelyek közvetlenül a határán fekszenek, ellenkező esetben folyamatos defenzívába kerülnek Oroszországgal, és Kínával szemben, akik ideológiai cukorkák helyett, sok esetben valódi édességeket kínálnak.
